Elnöki levél 2020.

Itt add meg az alcímet

Kedves Sporttárs!

Köszöntelek a 2019-es év záró és a 2020-as év nyitó elnöki körlevelében.

Először is megköszönjük, hogy az engedélyedet egyesületünknél váltottad ki. Kérünk, hogy 2020-ban is itt váltsál engedélyt, lehetőleg a fogási naplód leadásával egy időben február 28-ig (ezzel kapcsolatban e levél végén még fontos információkat írunk!). Ez számodra is, és számunkra is a legkevesebb adminisztrációs terhet jelenti!

Elsőként azonban minden horgászt érintő és az egyesület jövőjét is alapjában meghatározó fontos információról írunk.


1. Az elnökség újraválasztása
A jelenlegi elnökség tagjainak mandátuma lejárt, így új Elnökséget kell választani.
Ennek törvényes lebonyolítása érdekében jelölőbizottságot hoztunk létre.
A jelölő bizottság tagjai a felkérést elfogadták, és közülük az előírásoknak megfelelően elnököt választottak. A november 20-án megalakult jelölő bizottság: elnök Gulyás Lajos, tagok Kleiner József és Kovács Gábor
Az új Elnökség tagjaira tett javaslatodat - az ajánlás indoklásával együtt - az egyesület e-mail címén adhatod le ( erdihorgasz@gmail.com), valamint hivatalos nyitvatartási időben az egyesület irodájában is tehetsz javaslatot.
Az eddigi eredményes munka zökkenőmentes folytatása érdekében a jelenlegi vezetés is tesz majd javaslatot,, de ha ismersz olyan embereket, akik alkalmasak és szívesen vállalnák az elnökségi tagságot, akkor a jelölő bizottságnak ezt jelezd január 10-ig.

Ehhez kapcsolódik, hogy egyeztetésre került a januári közgyűlés időpontja, melyen a 2019-es beszámolón kívül napirendi pont az új Elnökség megválasztása is. Jelen levelünkben hivatalosan is küldjük a közgyűlés meghívóját. Kérjük, a napirendi pontok fontossága miatt, ha lehetőséged van gyere el és érdemben járulj hozzá a közgyűlés munkájához. Köszönjük!

Levelünkben néhány fontos dologra szeretnénk felhívni a figyelmedet:

  • A 2019-es horgászengedélyed 2020. január 31-ig érvényes, de nem biztos, hogy a területi jegyek is!
  • 2020. évi engedélyt várhatóan január 08-tól tudsz váltani, délutáni nyitva tartási időben.

(Aktuális nyitvatartási időnkről a honlapunkon tájékozódhatsz: www.erdihorgasz.hu)

  • A fogási napló leadási határideje 2020. február 28.
  • Csak kitöltött, összesített fogási naplót fogadunk el, melyről a fogási naplód utolsó lapján adunk igazolást.
    Kérünk, hogy a nevedet és az állami jegy számát ( első oldalon találod ) írd be ide. Csak ezzel az általunk lepecsételt és visszaadott Igazolással tudsz majd alapdíjas engedélyt kiváltani.
  • Fontos, hogy aki a törvényes határidőig nem adja le a fogási naplóját, vagy azt nem összesítette, annak az állami horgászjegy díja a mindenkori díj kétszerese 2020-ban is.
  • Legjobb, ha február 28-ig a 2020-as engedély kiváltásával egy időben adod le azt az egyesület irodájában.

E levél legfontosabb része az alábbi hivatalos meghívó az éves Közgyűlésünkre:

...................................................................................................................................................................................................

Tisztelt Sporttárs!

Értesítjük, hogy Közgyűlésünket

2020. január 18-án 9.30 órakor

tartjuk a Finta rendezvényteremben (volt Benta kultúrház ), melyre ezúton meghívjuk.

NAPIREND:

- köszöntő

- 2019. évi beszámolók, pénzügyi mérleg

- Elnökség választása, szervezeti átalakítás

- 2020. évi költségvetés-, és program tervezet

- A Vezetőségi tagok feladat megosztásának módosítása, szükség szerint Alapszabály módosítás az új Elnökség javaslata alapján

- egyebek

Egyben tájékoztatjuk, hogy szavazatképtelenség esetén 2020. január 18-án 10 órára - változatlan napirenddel- megismételt Közgyűlést hívunk össze, mely a jelenlévők számától függetlenül szavazatképes.

...................................................................................................................................................................................................

Kérünk, amennyiben nem tudsz eljönni a Közgyűlésre, de tudsz segíteni valamiben, akkor keress bennünket az irodában, vagy emailben ( erdihorgasz@gmail.com ) címen.

Kérünk továbbá, ha lehetőséged van, akkor idén is támogasd egyesületünket adód 1%-ával.

Adószámunk: 18666870-1-13. Köszönjük!

Sokak kérésére január 25-én újra lesz Horgászbál! / meghívó mellékelve/

Végül kívánunk sikerekben és halakban gazdag új évet!

Berényi Andrásné, Zsóka (elnök)

írhatsz...